Építtetőknek

 

Ha Ön új ház építését tervezi, akkor bizonyára értesült már a médiából az építőiparban kialakult áldatlan állapotokról.

A szakképzett munkaerő szinte eltűnt a piacról, pl. egy jó kőművest alig lehet találni, ha pedig mégis, úgy legalább egy évet kell várni, mire el tudja kezdeni az építkezést. Ráadásul az építőanyagok hétről hétre drágulnak a nagy kereslet miatt. Időnként még áruhiányról is kapunk információt… Egy biztos: ebben a helyzetben vállalkozó legyen a talpán, aki határidőre, jó minőségben el tudja végezni a munkát.

A 2018-tól, majd 2020-tól bevezetésre kerülő új épületenergetikai szabványok tovább súlyosbítják a helyzetet, hiszen sokkal komolyabb hőszigeteléseket kell majd beépíteni, s kötelező lesz legalább 25%-ban megújuló energiákat is alkalmazni. Ez nyilvánvalóan további jelentős drágulásokhoz fog vezetni.

Azonban, ha a mi SIP-technológiával kivitelezett épületeinket választja, akkor garantáljuk, hogy a fent felsoroltakból semmi sem fogja sújtani Önt!

Az általunk kivitelezett házak ugyanis rövid határidővel, néhány hét alatt felépülnek. A SIP-technológia statikailag és energetikailag is felülmúlja a hagyományos szerkezeteket, így eleve korszerű, alacsony költségekkel fenntartható házakat lehet kivitelezni. Mi azonban még ennél is tovább megyünk: már most olyan felszereltséget biztosítunk Önnek, amely messze túlszárnyalja még a 2020-ban bevezetendő legszigorúbb előírásokat is, tehát technológiai változtatásból eredő további kényszerű áremelkedések nem fognak érinteni bennünket. Házaink így már most a legkiemelkedőbb, AA++ energetikai besorolást kapják.

Az általunk alapáron kínált felszereltség a következő:

Infrafilmes padló-, fal-, vagy mennyezetfűtés, amely helyiségenként külön szabályozható hőmérsékletet biztosít. A fűtéshez és a melegvízhez szükséges energiát (0.- Ft fűtésszámla!) 100%-ban napelemes rendszer állítja elő. Hővisszanyerő, távirányítható szellőzőberendezéseink minden helyiségben folyamatos friss levegőt adnak. A kerámia falfesték-bevonat pedig egységes hőelosztást garantál az egész házban, ezzel tovább csökkenti az energiaigényt. Mindezt pedig 30 cm falvastagsággal biztosítjuk, ami jelentősen nagyobb hasznos alapterületet eredményez a hagyományos téglaszerkezethez képest.

Opcionálisan további kiegészítések is megrendelhetők, mint pl. a teljes körű napelemes energia ellátás, a LED-es világítástechnika és az okosház vezérlés, stb…

A legjobb hírt a végére tartogattuk, hiszen ha azt hiszi, hogy a fent felsorolt felszereltség megfizethetetlen lesz az Ön számára, akkor téved! Ezek a házak semmivel sem kerülnek többe, mint egy hagyományos felszereltséggel felépített, jól szigetelt téglaház!

SIP-technológiával bármilyen kinézetű, bármilyen méretű ház megépíthető, még emeletes társasházak is. Egész Európára érvényes, ún. ETA műszaki engedélyekkel rendelkezünk.  Ha kíváncsi arra, hogy mit tudunk személy szerint Önnek biztosítani, küldje el elképzeléseit a következő űrlap kitöltésével. Rövidesen felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Miben segíthetünk Önnek?

2 + 1 =

Az üzenet elküldésével Ön hozzájárul, hogy adatai az Adatvédelmi tájékoztatóban leírtaknak megfelelően kezeljük.